A zsidókhoz írt levél mai üzenete – Rendíthetetlen ország

1 800 Ft

A Zsidókhoz írt levél tartalmazza az Újszövetség legkedveltebb és legnehezebb igeszakaszainak egy részét. Keresztyének nemzedékeinek szívét hevítette fel bemutatva Krisztus istenségét, emberségét és szenvedéseit, valamint hogyan töltötte be a régi szövetséget, amikor az új szövetség különb áldozatává és főpapjává lett. Ez a levél az olyan emberek hűséges engedelmességének példája révén, mint Ábrahám és Sára – akik várták ‘azt a várost, amelynek tervezője és alkotója az Isten’ -, ma is sokakat ösztönöz nagyobb odaadásra a hit útján. Ám ugyanez a levél komoly figyelmeztetéseivel sokaknak okozott gyötrelmet, egyesek pedig megkérdőjelezték miatta a hitüket, ha nem magát az üdvösségüket. Ez a gyakorlatias és olvasmányos bibliamagyarázat megvilágítja a Zsidókhoz írt levél hitbeli zarándokutunkon való haladásunkkal kapcsolatos mélyreható kérdéseit. Miközben lépésről lépésre vezet minket, messzebbre megy a levél tényleges határainál, hogy feltárja az ószövetségi történelem, próféciák, szertartások és költészet gazdag területeit, melyekről a levél oly sok meglátása származik. Felbecsülhetetlen értékű segítség annak megértéséhez, hogy a levél szépségei és nehézségei egyaránt ezt a hitet hivatottak erősíteni. Ahogyan ugyanis a levél eredeti olvasói megtudták, a hit csakis abban az igaz és eljövendő Királyban talál biztos támpontot, akinek országa akkor is állni fog, amikor minden egyéb megrendül és darabokra hullik.

Kiadó

Evangéliumi

szerző
ISBN
oldalszám

272

Shopping Cart